Együtt dolgozni
Mi a terápiás coaching?
Miben segíthet es a módszerek, amelyeket használok.
HUMAN DESIGN
ASZTROLÓGIA
GESTALT PSZICHOTERÁPIA
Terápiás coaching
A coach elkíséri a személyt onnan, ahol van, egészen odáig, ahová el szeretne jutni. A coach ezen utazás résztvevőit a coaching folyamata során jelképesen “elviszi” a vágyott célhoz. A vezető olyan kísérő technikákat és ismereteket nyújt, amelyek segítenek a célok elérésében, a vágyott személyes és szakmai sikerekben.
A terápiás coaching segít:
a munkahelyi nehézségek és problémák megoldásában
a személyes krízisek megoldásában
a veszteség és a gyász feldolgozásában
az érzelmi korlátok feloldásában
a változástól való félelmek leküzdésében
a stagnálás állapotából való kimozdulásban
a személyes konfliktusok megoldásában
Minden emberre állandó nyomás nehezedik, amely arra készteti, hogy egész élete során változzon. Ebből kifolyólag az átalakulás olyan szükségszerűség, amit nagy lelkesedéssel is és maximális ellenállással is fogadhatunk. Az elkerülhetetlen változásra úgy is reagálhatunk, mint egy pozitív, gazdagító lehetőségre, de úgy is tekinthetünk rá, mintha a sors szeszélye vagy igazságtalan büntetése lenne.
Az elmúlt húsz évben a változás hatalmasat gyorsult, mind technológiai, mind társadalmi és gazdasági szinten. Az változás szükségszerű alkalmazkodásra, és a bizonytalanság idején túlélésre kényszeríti az embereket és a gazdasági szereplőket. Arra kényszeríti őket, hogy a képességeiket, akaratukat illetően további erőfeszítéseket tegyenek és bármikor készen álljanak az átalakulásra.
Módszereim
Human Design
Élj a testtervednek Megfelelően!
“Pszichénk az univerzum struktúrájával összhangban alakult ki, és ami a makrokozmoszban történik, ugyanúgy megtörténik a pszichénk legszubjektívebb és végtelenül kicsi sarkaiban.”
C.G. Jung
Emlékek, álmok, gondolatok
A Humán Design, okkult tudomány és olyan ismereteket, információkat kínál, amelyek abban segítenek, hogy önmagadhoz hűen élj.
A human design kártya egy pontos térkép, hozzáférést nyújt arról, hogyan vagy genetikailag megtervezve és arról is informál, hogyan működik belső iránytűnk egyedi rendszere.
Lehetőséget nyújt arra, hogy belelássunk a tudatos és a tudattalan tartalmainkba. Megmutatja aspektusainkat, amelyek velünk születtek. De, megmutatja azon részünket is, amelyek tanultak és azt hiteti el velünk, hogy azok vagyunk, amik valójában nem vagyunk.
“Nem vagyunk tudatában, mennyire nem vagyunk tudatosak.”
David McRaney: Rejtett énünk“
Mit Árul el a Human Design Kártya?
Megerősíti az egyedi genetikai testtervedet, hogy ki vagy valójában, hogyan légy önmagad és hogyan navigálj sikerrel a világban.
Információkat és eszközöket kínál, hogy tudatosabb, felelősségteljesebb és éberebb életet élj.
Legnagyobb és legfontosabb értéke pedig, hogy megmutatja a Stratégiádat és a Tekintélyedet, amelyekben megbízhatsz a döntéseid meghozatalkor.
A Human Design arra tanít, hogy az ELME nem alkalmas a döntések hozatalára. Az elme fantasztikus az információk és tapasztalatok felhalmozására, adatok feldolgozására, dolgok összehasonlítására, a sajátos észlelésre és elmélkedésre, amelyeket másokkal meg lehet osztani.
De ami valójában az élet sajátos útjain keresztülvisz, az az intelligencia, az intuíció vagy testünk felsőbb tudata, a forma, amiben lakunk.
Egy téves döntés olyan irányba sodorhatja az életünket, amelynek messzemenő következményei lehetnek. Azok a döntések viszont, amelyek énünk mélyéből születnek a helyes úton tartanak, vagy arra visszatérítenek.
“Ha a Stratégiádnak és a Tekintélyednek megfelelően élsz, nem kell csinálnod semmit: a cselekvés megtörténik. Te nem avatkozol bele.”
Ra Uru Hu (a Human Design megalapítója)
“Aki a sorsát éli, az nem gázol örökösen az ár ellen, nem könyököl, küszködik, akar, okoskodik, ravaszkodik, nyúlkál, ráncigál és csapkod, hanem sodrásirányban él, s ezért számára minden könnyű, mert minden öt segíti.“
Müller, Peter: Ji King a ma emberének
A Human Design az egészségre, életünk irányára és stabilitására fókuszál.
Amint a forma (a test) optimálisan működik, pszichénk fénye (a személyiség) vagy a LÉLEK tisztán és autentikusan beragyogja mindazt, amit gondolunk, mondunk és teszünk.
A Human Design rendszere a régi és a modern tudományokat szintetizálja:
Asztrológia
A kínai I Ching vagy A változások könyve
A csakrák hindú-brahmín rendszere/ A kilenc energetikai központ
A Kabala/Az élet fája
Fontos:
A Human Design kártya elemzéséhez a következő adatok szükségessek:
Születési időpont: év, hónap, nap, óra, perc
Születési hely: ország, város
Asztrológia
“Két ember találkozása olyan, mint két kémiai elemé.
Ha létrejön valamilyen kapcsolat, valamiképp mindkettő megváltozik.”
C.G Jung
A tudomány, amely az elmúlt néhány száz évben egyedüliként formált jogot arra, hogy a valóságot megítélje, most furcsa módon maga is, mintha ezek felé a misztikus, rejtett tudásterületek felé közeledne. Magasan kvalifikált, komoly tudományos címeket viselő emberek arról számolnak be, hogy a Nap, a Hold vagy a bolygók energiája hatással van az éltünkre; szigorúan ellenőrzött laboratóriumi kísérletek igazolják, hogy létezik telepátia, telekinézis, jövöbelátás.
Ezen a mindannyiunk számára új terepen óriási szükségünk lenne térképre és egy jó iránytűre. Alig van kapaszkodónk, és éppen emiatt sokszor megriadva szembesülünk azzal, hogy milyen keveset is tudunk az emberről.
A pszichológia megbízható támaszt nyújthat.
Más neveken, de a pszichológia nagyon régóta létezik. A legősibb pszichológiát asztrológiának nevezték. Az asztrológia valódi értéke nem az, hogy előre jelezhet jövőbeli eseményeket, hanem az, hogy az emberi psziché feltárásának rendkívül hatékony eszközét adja a kezünkbe.
Egy pontos születési horoszkóp az individuális emberi psziché szimbolikus térképe. A psziché egy növény magjához is hasonítható, mert saját mikrokozmoszában tartalmazza az egyén teljes lelki potenciálját, valamint azt az időzítést, amely szerint e potenciál életünk során mindig aktualizálódik.
Az asztrológia az önismerethez és életünk mélyebb megértéséhez vezető olyan szemléletet javasol, amely az egyén felelősségvállalását hangsúlyozza, nem kínál kiskapukat, éppen ezért nem feltétlenül népszerű.
Nagyon sokszor nehezünkre esik a “befelé nézés”, de egyfajta apátia is jellemző ránk, egy renyhe tehetetlenség, ami visszarettent attól, hogy valóban lássunk, és inkább a tudatlanság menedékét választjuk.
Azonban a hosszadalmas és lassú önfelfedezésnek nincsen más alternatívája. Merni kell hibázni, esendőnek lenni, és ugyanakkor nagyvonalúan megengedni és elviselni mások hiányosságait is, hiszen mi sem vagyunk mentesek ezektől.
Merni kell kitenni magunkat a fájdalomnak, büszkeségünk és egónk sérülésének (sőt fájdalmat okozni és mások büszkeségét, egóját sérteni), mert csak így zökkenhetünk ki az álmos önelégeltségünkből.
Semmi nem történik meg egy emberrel, ami nem valami benne levő tartalom tükröződése.
Semmi nem lehet teljesen a másik hibája. Csíra formájában az emberi természet teljes potenciálját magunkban hordozzuk, a legsötétebbtől a legvilágosabbik. Mindannyiunkban ott él a “szent”, a “mártír”, a “tolvaj”, a “művész”, a “tanító”, a “gyógyító”, a “jó” és a “rossz”.
Az asztrológia, szimbólumokban közvetített évezredes bölcsessége az életet csupán tükrözi, de nem ad eszközt az élet ügyeskedő kikerülésére.
Ha valóban meg akarunk ismerni és kitapasztalni egy másik embert, először magunkat kell megismernünk, ehhez pedig,- ahogy a mesék is mondják-, vándorútra kell indulnunk, amely során a belső világunk ismeretlen lakóival fogunk szembesülni és megisermkedni.
Gestalt
pszichoterápia
“A terápia túlságosan áldásos ahhoz, hogy csak a betegek esetében alkalmazzák.“
Polster, E (pszichológus)
A gestalt pszichoterápiát a német pszichoanalitikus, Fritz Perls alapította, a Humanista Pszichológia valószínüleg legelterjedtebb képviselője.
Ez a terápia a mentális betegségeken vagy az alkalmazkodási stratégiák tanulásán túlmutatóan, az embert a teljes potenciáljában és a személyes fejlődés szükségszerüségében fogja fel.
Alapvető pillérei:
Az észrevétel vagy a folyamatos tudatosítás
A folyamatban levő tapasztalatra való összpontosítás az “itt és mostban”
Önmagáért felelősséget vállalni, ez azt jelenti, hogy az egyén tisztán és őszintén felelősséget vállal az érzéseiért, a gondolataiért, a cselekedeteiért vagy a nem cselekvéséért
A szervezet bölcsességébe, kríziseibe és önszabályozásába fektetett mély bizalom
Egy mélységesen humanista pszichoterápiáról van szó, amely a személyes folyamatokban a tapasztalást és az őszinte, nyitott és kreatív attitűdöt helyezi a középpontba. Nem törekszik arra, hogy a tüneteket elnémítsa, amelyek végső soron csak vészjelzők, és arról informálnak, hogy krízisben levő belső folyamatok vannak.
A terápia fontos része, hogy az egyén felfedezze potenciálját és megvalósítsa azt.
“Nincsen szükség sok erőre a kapaszkodáshoz, de igenis sok erőre van szükség az elengedéshez.”
J.C.Watts
Magamról
A változás, a személyes fejlődés, az evolúció állandó, soha nem fejeződik be. Ezek egyben a mindennapjaink feladatai.
Ha szeretnél többet megtudni rólam és a pályafutásomról!
Amiről az ügyfeleim beszámolnak…
Érdekel?
Akkor irj kérlek!
Szeretnék hallani rólad!
Vannak még kérdéseid?
Nyugodtan jelentkezz!
Megpróbálok minden kérdésedre válaszolni.